Kosztolányi: Esti Kornél - Ötödik fejezet

MELYBEN EGYETLEN HÉTKÖZNAPJÁNAK, 1909. SZEPTEMBER 10-ÉNEK
MOZGALMAS ÉS TANULSÁGOS LEÍRÁSA FOGLALTATIK, S MEGELEVENÜL
AZ AZ IDŐ, MIKOR MÉG I. FERENC JÓZSEF ÜLT A TRÓNON, ÉS BUDAPEST
KÁVÉHÁZAIBAN CSAK KÜLÖNBÖZŐ IRÁNYOKHOZ, ISKOLÁKHOZ SZÍTÓ
MODERN KÖLTŐK TANYÁZTAK

....Sárkány útközben fölolvasta új versét Kanickynak is. Egy bútorkereskedés kirakatában hálószoba állt, két széles topolyafa ágy, megvetve, selyempaplanok, párnák, éjjeliszekrények. Gondolatban belefeküdtek az ágyba, a cipőjükkel. Maguk mellé képzeltek egy eszményi hitvest, akkorát, mint egy titáni porcelánbaba, sátoros hajjal, tussal festett szemöldökkel. Mindez oly távoli volt és valószínűtlen, hogy az ábrándozást elszégyellték, és félretették verstémának. Bementek egy állatkereskedésbe. Alkudtak egy majomra, megkérdezték, mennyibe kerülhet egy oroszlán. A kereskedő, látván, hogy milyen vevőkkel áll szemközt, kitessékelte őket.

- Talán köszönjünk - indítványozta Kanicky.

Erre köszöntek mindenkinek, aki szembe jött velük. A három kalap egyszerre lendült meg, varázsütésre. Szemük becsületesen az üdvözöltek szemébe tekintett. Azok néha örvendtek, hogy ennyire köztiszteletben állnak, néha azonban meglepődtek, észrevették a vásott csínyt, s végigmérve őket, tovább mentek. De az eredmény ezúttal elég jó volt. Tizenöt "ember" közül tizenegy visszaköszönt.

Ezt is abbahagyták.

Esti a Rákóczi út sarkán vett két léggömböt. A zsinegeket belekötötte gomblyukába, és sietett barátai után.

Nem messze a kávéháztól csoportosulás támadt. Azt mondták, két úr verekszik, az egyik meglökte a másikat, mindjárt pofozkodni fognak.

Izgatott szóváltás hallatszott:

- Kikérem magamnak!

- Szemtelen pimasz!

- Maga a szemtelen, maga a pimasz!

Kanicky és Sárkány halványan néztek egymással farkasszemet. Kanicky a kezét emelte. Egy higgadt úr közbevetette magát:

- De uraim, az Isten szerelmére, uraim!

Kanicky a higgadt úrra pillantott, s amint szokta ilyenkor, ezt kérdezte Sárkánytól:

- Mondd kérlek, ki ez?

- Nem tudom.

- Akkor gyere.

Belekarolt Sárkányba, mintha mi se történt volna, s a jelenlevők ámulata közepette ölelkezve lejtett el vele. Esti hozzájuk csatlakozott.

- Bedőltek? - kérdezte őket.

- Be - mondták vihogva.

Az egyik léggömböt fölengedték.

Így értek a kávéházba.

A kávéház - az ebédszünet alatt - csöndes volt, elhagyatott. Takarítóasszonyok jártak ide-oda, seprűkkel, rocskákkal, törölgették a márványasztalokat. Elkésett reggeli kávézók fizettek. Egy cingár artista haladt át a hölgyszalonon.

Pörkölték a délutáni kávét. Aromája megcsiklandozta orrukat. Fönn a karzat, a csavart, aranyozott, barokk oszlopaival, mint egy buddhista templom, várni látszott valamit.

Itt telepetek le, a törzsasztalukhoz. Először is anyagi ügyeiket igyekeztek rendezni. Kanickynak tizenhat fillérje volt, Sárkánynak harminc. Estinek egy korona négy fillérje. Kevés, hogy megvívhassák a mai csatát.

Sárkánynak, akinek a legnagyobb kilátása volt a mai napon, mert megírta versét, odaintette a délelőtti fizetőt, leolvastatott vele húsz Princeszászt, feketét rendelt, aztán megmutatva kéziratát, melyet ma délután háromkor, de legkésőbb este hat és hét között eladhat a Fületlennek, tíz koronát kért tőle kölcsön. A fizető megadóan eléje tette az összeget. Esti dupla feketét rendelt. Kanicky szódabikarbónát, vizet, kutyanyelvet.

A szódabikarbónát bevette. Lassanként, csupa szórakozottságból, megiszogatta az előtte álló három pohár vizet, noha egyikbe Esti beleverte a cigarettája hamvát. Krokit kezdett írni, hogy pénze legyen. Hirtelen fölugrott, a fejéhez kapott. Sürgősen telefonoznia kellett. Fényes homlokát ideges gondok rajzották körül. Megkérte barátait, hogy kísérjék le a telefonfülkéhez. Nem szeretett egyedül lenni.

Amíg leértek a földszintre, lökdösődtek, vicceltek, ismerősökkel találkoztak, és elfelejtették, hogy voltaképp mit akarnak. A telefonokon undok alakok lógtak piócák gyanánt, németül beszéltek, vén fráterek, negyven-ötvenévesek, akik nemsokára úgyis meg fognak dögölni. Kanicky fél óra múlva kapott összeköttetést. Diadalmasan jött ki a fülkéből. A nő eljön, délután háromkor. Sárkánytól kölcsönkért öt koronát, becsületszóra, s akkor Esti is megkapott az imént kölcsönadott két koronájából egyet.

Miután anyagi ügyeik valahogy rendeződtek, könnyülten ültek vissza asztalukhoz. Kanicky pár mondatot írt a krokiból. Megint abbahagyta az írást. Hordárt hívatott, levelet küldött annak, akinek telefonozott. Cigarettáztak és sóhajtoztak. Nevettek és búsultak gyors egymásutánban. Integettek a tükörablakon át az utcán elhaladó nőknek. Amikor a pincér gyümölcsöket vitt előttük, keresztneveket adtak a gyümölcsöknek. Az alma: Károly, a szőlő: Ilona, a szilva: föltétlenül Ödön, a körte: a puhasága, élvetegsége miatt Jolán stb. Valami nyugtalanság viszketett bennük. Társasjátékot játszottak betűkkel, színekkel, hangokkal, összekeverve, tódítva-foldozgatva mindent. Fölvetették a legfurcsább kérdéseket, mi lenne, ha valami nem úgy volna, amint van? Nem, ők nem voltak megelégedve a teremtéssel....

>> Ugrás a teljes szövegre